Sokszor elgondolkodom a mai Egészségügy dolgain!
KEVES A FIZETÉSÜK? És e miatt nem tudnak semmit?
IFoglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség kedden egy orvos ellen, aki félreértelmezte a vércukorszintmérő jelzését és az általa ellátott beteg meghalt.
A Blikk számolt be arról, hogy a rendőrség vádemelést javasolt annak az orvosnak az ügyében, aki tavaly februárban a gyanú szerint "elnézte" a vércukorszintmérőt, és emiatt 50 éves betege elhunyt.
A napilap azt írta: P. Nóra megmérte a beteg vércukorszintjét, de amikor a mérőkészülék HI (high, vagyis magas) jelzést mutatott, a doktornő azt állítólag "hiba" jelzésként értékelte, ezért cukoroldatot itatott a beteggel. Ezt követően az orvost az asszisztense világosította fel, hogy a készülék jelzése mit jelent, ekkor a betegnek bekötöttek egy infúziót és értesítették a mentőket, de már nem sikerült az újraélesztés.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a fővárosi XVIII. és XIX. kerületi ügyészség P. Nóra ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat.
A vádirat lényege szerint P. Nóra 2011. február 7-én a hajnali órákban, a XIX. kerületben - ügyeletes orvosként - megvizsgálta a cukorbetegségben szenvedő sértettet. A vizsgálat során a vádlott a vércukorszintmérő jelzését félreértelmezte, majd anélkül, hogy megbizonyosodott volna a sértett vércukorszintjéről, cukros vizet itatott vele. Mivel a sértett állapota tovább romlott, a vádlott ismételten megjelent a beteg lakásán, de a vércukorszintmérő jelzését ekkor is félreértelmezte, és csak a segédasszisztens figyelmeztetése alapján észlelte, hogy a sértett vércukorszintje túlságosan magas.
A vádlott ezt követően értesítette a mentőket, azonban a beteg - a szakszerű orvosi ellátás ellenére - a mentőben elhunyt. Az ügyészség szerint az orvos által megitatott cukros oldat elfogyasztása és a beteg halála között "részben ok-okozati összefüggés állapítható meg, mivel a magas vércukorszint részben természetes okú alapbetegség eredményeként az orvosi ellátástól függetlenül alakult ki".
Az eljárást a XVIII. és XIX. kerületi bíróság folytatja le, a vádlott szabadlábon védekezik. "Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta" - írta az ügyészség a közleményben.